„Szia! Én vagyok! Úgy érzem egyet értünk abban, hogy a csapat rossz passzban van. Kiéleződtek az ellentétek a csapattársak közti hozzáállásbeli különbségek miatt és az utóbbi időben minden, ami befelé pattant korábban, most kifele teszi ugyanezt. Így kérlek, hogy szombat reggel 9-kor legyél a pályán amolyan játszóruhában, hozz szendvicset és mondd meg otthon, hogy kb 5-re leszünk otthon.” Így kezdődött kedden. Mármint a csapatépítő, de honnan jött az ötlet?
Pár hónappal korábban András barátommal már rohadt másfél órája álltunk sorban több ezer emberrel együtt, hogy egy karkötő kíséretében átengedjenek már arra a bizonyos Szigetre, ahol az emberek 99%-a azzal az élménnyel tér vissza, hogy vagy nem emlékszik semmire, vagy pedig nem emlékszik szinte semmire és valljuk be őszintén nagyon kevés az az 1%...
Pedig még csak a -1. nap. Valami keleti rock banda miatt van ez a felhajtás ;) A második ellenőrző ponton sem volt gyorsabb a helyzet, viszont ők jobban csinálták. Tilos piát bevinni. Ezért a biztonsági őrök elveszik és egy nagy dobozba gyűjtik, ami tele van jéggel. Érted…
Nem tudtuk mennyi az idő, nem tudtuk hol a színpad, ezer gond közepette mégis mi az első??? Nem volt sörünk. Aztán lett. És az előző 5sör miatt meg már nagyon kellett. Ez a Sziget bassza meg, az egész egy nagy wc! Épp egy hangulatos bokor mellett álltunk, amikor Barátom felnézett az égre és kb 15méter magasan nagy hanggal elszáguldott valami. Vagy valaki. Aztán még egy. Megláttuk azt a nagyon magas épületet, ahol ezek a valakik elindulnak a semmibe. Aztán meglett a kötél, meg a másik vége. A Nagyszínpadhoz sietve mondott egy mondatot, ami akkor tudtam, hogy nekem nem jó. „Nem csúszunk egyet?” Nevetés – koncert – Hirös Kecskeméti Pálinkaház – Disco – „Clock” - Hirös Kecskeméti Pálinkaház – Disco – „Clock” - Hirös Kecskeméti Pálinkaház– Disco – „Clock” - Hirös Kecskeméti Pálinkaház…
Fúj a szél. Valami szorít a lábam között, sapka van rajtam? de hisz nyár van. „Jól vagy?” hangzik a távolból… „Szerinted?” a számból. Lenézek és szédülök és lendülök és csúszok… Hihetetlen jó érzés volt és habár nem emlékszem hogyan, de volt annyi a lélekjelenlétem, hogy a kollégámnak a kezébe nyomtam a videós mobilt, hogy „Vedd fel, úgysem fogok rá emlékezni”. Az alkohol káros a szervezetre. Könnyebb az igazi rockereknek, mert ott tanultam meg, hogy nem a szesztől nem is a drogtól, de a gitártól meg a dobtól tényleg jobban lesznek, köszönik, Doki!
Magas kötélpálya Kislőd Sobri Jóska Kalandpark. Viszonylag simán ment a szervezés. Buszt rendeltem, amit egy régi motoros koordinált. Vasárnap meccs volt, úgyhogy a pia másodlagos szerepet töltött be – nem mindenkinél ;) – így a buszra először a két rekesz sör szállt fel, illetve nem szállt, vitték. Kétszer bizonytalanodtam el, először, mikor már a kormánnyal a kezében megkérdezte, hogy hova is megyünk pontosan, másodszor pedig, mikor egy hosszú egyenes szakasz végén elhelyezkedő közlekedési lámpának vagy ötven méteren keresztül durván hunyorogtunk – én is, mert tényleg nem lehetett látni semmit -, majd intenzív fékezést követően locsoltuk meg a szűk folyosó padlóját maláta lével. Nyugtáztam, hogy a kövér gáz helyett a fék az Úr, így hátra is dőltem. Ha valaki 40évet futballpályán tölt, az tudja csak igazán elvinni a csapatot bárhová, ahogyan tette, teszi és tenni fogja, amíg dobog. Ha vizelni kellett megállni, keressen a halál parkolóhelyet, s pisildét. Szóltunk, indexféklehúzódásleszállásjajdejóvisszabuszraútfolytatás. Ezért szeretem én ezt…
A hely csodálatos. Hihetetlen környezetben hihetetlen gondossággal és precizitással kialakított hely a puszta közepén. Laknak ott, de a puszta szavon ők sem sértődnének meg.
A kötélpályához vezető utat mi tettük nehézzé. Egy tavat kellett megkerülni, de mivel az egész hely oldható feladatokkal van tele, így nem lepődik meg senki, ha elmondom, pár bátor – sörtől – jelentkezőnek első dolga volt, hogy az 5fokos időben egy facölöpökkel tákolt kb 20méteres szakaszon kezdett rohangálni a tó közepére, mint Jézus anno. Csak a srácok nem csaltak… Én pedig azon kezdtem el gondolkozni, hogy honnan szerzünk száraz ruhát, nekem van pluszba két felsőm, alsógatya minek, a zokni lehet vizes… Gyakorló szülőként bennem a féltés, hogy senkinek ne érjen véget, mert még el sem kezdődött. De fent említett Bibliahős segített rajtunk és úgy támogatta őket a szuvas oszlopokon, hogy a végén még magukénak is érezték a sikert. Sobri emberei barátságosak, kedvesek, tiszták és egyszerűek. Mintha nem is Magyarországon lennénk. Aztán a Barátok közt-be tartó animátor azért visszahúz a valóságba. Nem is baj, innentől észnél kell lenni.
Vidám volt a délután, szikrázó napsütés novemberben és mivel nem mondtam el senkinek előtte, hogy hova megyünk, mit csinálunk még csak most kezdett engedni a meglepetéstől keltett feszültség. Már az öltözés is vicces és ez miatt hosszadalmas volt. A gyakorlópálya rém unalmas, de nem is az a célja, hanem, hogy később ne öld le magad valamelyik fa közepén, mert nem csatoltál be. Gyakorlópálya ide vagy oda, volt becsatolatlanság a későbbiekben, de mivel a felelősségvállalási alá lett írva, így nem perelhetünk később senkit sem, hogy pénzhez jusson az Egyesület, úgyhogy kapaszkodás. És elindul…
A 4órás csúszkálásnak értelmét nem látom leírni, a saját szemszögemből kettő dolgot tartok fontosnak. Izgultam, hogy huszonéves felnőtt embereknek kikapcsolódást nyújthat-e a hely és hogy elérem-e a célom, az összetartást. Igen és igen. Őszintén mondom, üljön be mindenki az autójába, vigye el családját és barátait tavasszal, menjenek el és érezzék jól magukat!
Még megálltunk itt-ott, hogy mulatozásunk komplex legyen, ne úgy térjünk haza, mint Tarzan, hogy egész nap csak fáról-fára mentünk. Így kiderült, hogy egy amerikai hogyan baseball-ozik – ejtsd béézbóól – egy magyar meg hogyan mászik felfordított üres sörös rekeszekre. Ki mihez ért, ugyebár…
Hihetetlen, hogy milyen egyszerű lekötni embereket órákra egy olyan dologgal, ami bárkinek eszébe juthatott. Egy megfáradt nap után leülsz a haverokkal, megiszol egy sört meg még egyet, de már zsibbad a lábad a földön ülve, ezért mikor kiürül, ráülsz. Majd isztok tovább és a másodikra már, mint egy bárszékre tudsz ülni farmered szárát felhúzva, egyik lábad a kapaszkodóba belerakva, félig könyökölve. Egy idő után lengedezel a szélben, alattad tizennyolc rekesszel… Harmincöt a rekord – mondják a segítők, akik a biztonsági kötelet kezelik – úgy, hogy egy hosszú bottal adogatták fel a következő rekeszt, miközben már ők is a hatodikon egyensúlyoztak. Én meg csak fotóztam és kétszáz méterről tapsoltuk meg a tizenéves nádszál karcsú lányt, mikor kihullott alóla kb 27rekesz. Mint mondtam egyszerű játék. Egyszerű, de nagyon jó.
Hazafelé, mint megvert sereg tartottunk. Elöl szundikálva csak az odaszűrődő zajok, nevetések tartottak ébren, ami engem is mosolyra fakasztott és nem csak a számon, a szívemben is. Okés, jó programot csináltál, Elnök Úr…
