Sajnos nem jutottunk be a Közösségi Házba. Pedig lobbiztam. Nagyon sok tapasztalatot szereztem. Egyrészt ne járj lobbizni politikusokhoz úgy, hogy titokban valamelyik üknagyszülőd egyszer részt vett egy tömegrendezvényen, ahová pusztán besodródott - divatosan szólva: fagyizni indult – és kikeveredvén már vörösre fogta ruháját a tömeg súlya alatt kipréselődött olcsó növény esszenciája. Hazasietvén levetkőzött, elégette az udvaron az összes ruháját, drótkefével szőrtelenre súrolta mellkasát, de az elhagyott zsebkendőjébe belebotlott egy sárkányt eregetni induló kisfiú a kapu előtt. Beleszagolván érezte azt a régi kori undort, amit sok-sok esztendő elteltével leszármazottja egy hivatalos levél kapcsán mélyről előtörve pennájával válaszként megformált, mintegy lehetőséget adva problémám megoldására.
Másrészt az erkölcsi vihar csak akkor viselkedik felsőbbrendűként mindennemű anyagi eredetű koncepcionális problémánál, ha a családi ebédnél a gyermeked nem azért nem mehet el a táborba, mert nincs rá keret, hanem mert a fél osztály szájában köztudomásul úgy pattog az extasy, mint a Hitler filmben a ciánkapszula. A hatalom nem az erkölcsi értékrendekről szól, hanem akinél a pénz, az baszik, basztat és baszásra kényszerít! Mindenkit, minden körülmények között. Amíg a hatalom a kezében van! Csak addig! Előbb említett kifejezés pedig rokon értelmű a szerencse szóval abban a bizonyos vonatkozásában, miszerint: forgandó. Én pedig rá fogok érni a köztéri akasztások alkalmával. A bitófa nem véletlenül nem porosodik meg semmilyen ultraüberhumán angyali rendszerben sem. Mert a bűn nem fán terem, hanem a bűnösök követik el.
Naivan gondoltam, hogy - miután már egy korábban említett írásomban tettem rá utalást – ha nem értem célba a létesítmény vezetőjével, töksüket fülekre találtam a helyi vezetőknél, megyünk tovább. A következőkben árnyalok. Csak haloványan… Segítséggel sikerült előállítani egy irományt, amely – nem fárasztva senkit – arról szólt két oldal terjedelemben, hogy helyi gyerekek helyi közösségi ház nem helyi megoldás, valaki jöjjön ide és helyben orvosolja, legyen kedves. Eccerű emberként arra gondoltam, hogy leülünk páran, fogunk egy naptárat, felhívunk 5 embert és megkérjük őket, hogy habár fix szerződésük van, de legyenek kedvesek este 6 óra helyett 8 órára jönni, amennyiben lehetséges. Ha az 5 emberből 2 azt mondja, hogy rendben van, akkor két órát bent lehetünk, aminek nagyon örülünk. Ha nem, akkor nyugodtan megy mindenki haza lefeküdni, ezt kaptuk: Jó éjszakát! Mert ugyebár ezt maguktól nem teszik meg az én két szép szememért, én meg nem járok oda nézegetni, hogy kik vannak a használható időpontjainkon és kuncsorgok ott, hogy légyszilégyszi. Továbbra is úgy gondolom, hogy a semleges külső segítség a járható út!
Így utólag a semleges szó picit vicces ;)
Megérkezett a válasz. Szintén két oldal. Nyilvánvaló, hogy nem attól jött a válasz, akitől szerettem volna, a levél megfogalmazásából kiderül számomra, kinek a keze-munkája. Ezúton üzenem mindenkinek, hogy ha más nevében levelet ír, mindig minden körülmények között figyeljen arra, hogy soha ne legyen túl konkrét és általánosságban fogalmazzon meg dolgokat. Példa a „túl konkrét” címszóhoz: javaslom a 8-10 gyerek kifejezést a 7 gyerek helyett. Így konkrétan tudom, hogy kivel mikor beszéltem fiaimról úgy, hogy jelen volt. Példa az „általánosság” címszóhoz: Ha harcban állsz egy tíz fős társasággal, akik hobbiból kerékpároznak és mindig ezt a szót használják, de van valaki, aki a bringázás kifejezéssel él és ezzel is cukkolják, akkor az agyad hátsó kis raktárában egy rozzant dobozban ott marad. Éjszaka arra ébredsz, hogy baromira ugat a kutya és kíváncsiságból fényt kapcsolsz, majd látsz valakit elszaladni. Melegítesz egy bögre teát, kinyitod a bejárati ajtót, elsétálsz a kapuig, körbenézel, majd megfordulván látod, hogy valaki a frissen mázolt falra felfestette:”itt jártak a bringások”. Kortyolsz egyet, megvakargatod lihegő kutyád apró szőrrel borított orrát, majd a forró tea hatására eljutsz a szobáig, nyílik az ajtó, pattan a doboz teteje… Na, vajon kire gyanakszol? Persze lehet furmányos cselszövésekről beszélni, de a gyakorlatban nehezen elképzelhető, hogy egy főméltóság egy katonája szójárásával fogalmazzon meg valamit a saját nevében, hogy majd az ő lábát törjék el. Annyi eszük nincs.
A lényeget szó szerint idézem:
„Természetesen a sportegyesületnek lehetősége van saját sportcsarnokot építeni, akkor aztán úgy és olyan körülmények között használhatja, ahogyan neki tetszik.”
A geciség olyan fokú határához érkeztünk, hogy nem áll szándékomban kommentálni.